2016. február 23., kedd

Forever: a cég, akinek nem dőlök be!

Már többen is megtaláltak ezzel a lehetőséggel. Távmunkaként emlegetik, de én nem nevezném annak. Ez egy MLM munka, közvetítő feladat, gyakorlatilag termék értékesítés, ami biztos működik annak, akinek van havi, közel húszezer forintja, valamint egy biztos ügyfélköre. További előnyt jelent, ha kifejezetten az egészséges életmód területén tevékenykedik az alany, esetleg fodrász, kozmetikus, vagy bármely olyan szakmában dolgozik, ami egy kicsit is kapcsolódik a Forever termékekhez.

A Forever, vagyis az flpshop.hu kezdőlapja
A Forever (flp) termékei ugyanis a legkevésbé sem hétköznapi, minden nap használatos termékek. Ezek a termékek étrend kiegészítők, és különböző gyógyhatású készítmények, egyhén szólva is borsos árakon. Ez az egyik oka, hogy nem foglalkozom velük. A másik, hogy nem vagyok vállalkozó, nincsen ügyfélköröm, így eleve hátránnyal indulok azokkal szemben, akik többezres ügyfélszámú cégnél dolgoznak.

Végül pedig senkit nem akarok megsérteni, de én nem hiszek ezekben a termékekben. Megmondom, miért. A Forever méregdrága Aloe Vera termékei többezer forintba kerülnek, míg maga a cserepes Aloe Vera növény (melynek nedve köztudottan gyógyhatású) átlagosan ezer forintért kapható olyan üzletekben is, ahol nem kell közel húszezer forintért vásárolnom csak azért, hogy megkapjam a választott terméket.

Ennek ellenére van egy nagyon kedves ismerősöm, aki üzleti partnere a Forevernek, ő hisz bennük, és már ki is próbált néhány terméket. Ha nem vettem el a kedved, (mert remélem, azért nem vettem el!), az ő meghívójával tudsz regisztrálni a Forever (flp) oldalra.

Már évekkel ezelőtt találkoztam velük, ahogy a Lyoness is már nem egyszer megkörnyékezett. Ez utóbbiba már benne vagyok én is, és bánom is, hogy annó, több éve, amikor először ajánlották, még nem léptem be, hisz akkor már sokkal előbb lennék. De a Forevernek juszt sem dőlök be! :)

Neked van véleményed, tapasztalatod róluk, vagy hasonló MLM cégekről?

9 megjegyzés:

  1. Ha már kérdezted, Adrienn...

    Nos, nekem van tapasztalatom a Foreverről. A legteljesebb mértékben pozitív. Első kézből tapasztaltam meg, hogy amit te írtál róla, az mennyire téves.

    Az üzletépítés bárhonnan végezhető, csak számítógép és/vagy okostelefon meg netkapcsolat kell hozzá. Hogy távmunkának nevezed-e, az a te dolgod. Ez pusztán azon múlik, te hogyan határozod meg a távmunka fogalmát saját magad számára.

    Miből gondolod, hogy ez a munka termékek eladásáról szól? A nagyon kedves ismerősöd nem mondta el neked, hogy a cég külön engedélye nélkül kifejezetten tilos továbbértékesítenie a Forever termékeit?

    Mi, Forever Üzleti Partnerek nem termékek eladásával, hanem információk átadásával, oktatással foglalkozunk. Oktatásra szoruló ember pedig van bőven. Válogathatunk, hogy kikből építjük ki az ügyfélkörünket. Merthogy annak nem kell kezdéskor meglennie. Menet közben alakítjuk ki. Mi döntjük el, kivel vagyunk hajlandók foglalkozni és kivel nem.

    Hogy érted azt a havi húszezer forintot? A Magyarországon 1997. óta stabilan működő Forevernél (melynek az anyacége 1978-ban indult és azóta is ugyanaz az ember vezeti) nincs kötelező havi minimum forgalom, pláne nem az elején. Nem kell minden egyes hónapban termékeket vásárolni. A tagsági kártya kiváltása teljesen ingyenes. Se regisztrációs díj, se kártyadíj, se tagsági díj nincs. A tagság egész életre szól, megújítási díj sincs. Semmi kötelezően előírt fix költség.

    Amikor vásárolsz, csak a megvásárolt termékeket fizeted. Azokhoz pedig akár kezdettől fogva nagykereskedelmi ár alatt juthatsz hozzá. Az üzlet annak is működni tud, akinek nincs "havi, közel húszezer forintja" pluszban. Nem ezen múlik, hanem azon, hogy fel tud-e nőni valaki a kihívásokhoz. Ugyanis valójában elsősorban önmagunkon dolgozunk. A személyes fejlődésünkön.

    Kezdetben én is azt hittem, előnyt jelent a Forevernél, ha egyébként is "kifejezetten az egészséges életmód területén tevékenykedik" valaki. Hamar kiderült: nem feltétlenül van így. Rengeteg orvostól hallottam, hogy sokkal inkább hátrány volt a számukra. Pl. azért, mert az orvosi egyetemen semmit sem tanítottak nekik a gyógynövényekről, így sokuknak átlagon felül nehéz volt elfogadni az eléjük tárt tényeket. Akik a recepteket szó nélkül elfogadták tőlük, a Forever természetes készítményeit nem mindig. Sőt, a betegeik, ismerőseik egy részének a szemében a szakmai hitelességük addig tartott, amíg a Forever nem került szóba. Amelyik orvosnál vagy egyéb egészségügyi dolgozónál ilyesmi ténylegesen nem merült fel, annak is meg kellett küzdenie azzal, hogy ő maga ettől félt. (Felnőni a kihívásokhoz...)

    VálaszTörlés
  2. Abból a szempontból, hogy milyen szükségleteket elégítenek ki, a Forever termékei abszolút "hétköznapi, minden nap használatos termékek". Ami a táplálék-kiegészítőket illeti, azok manapság már olyan mértékben az egészséges táplálkozás elengedhetetlen részei, hogy a Harvardi Egyetem által 2013-ban kiadott táplálkozási ajánlás a legtöbb ember számára napi szintű fogyasztásukat javasolja. Nem kell azonban ilyen messzire menni bizonyítékért. Az ismerősöd révén talán te is láttál már kutatási eredményeket arról, hogyan alakult az utóbbi évtizedekben a magyar termőföldeken nőtt zöldségek és gyümölcsök tápanyagtartalma. Amit fejből is tudok: az almáé a hatvanas években mérthez képest 2005-re az ötödére zuhant. Aki hosszú távon egészségesen akar élni, annak a különbséget valahogyan pótolnia kell.

    Magyarországon hivatalosan gyógyhatásúnak nevezhető készítmény - OGYI engedéllyel rendelkező termék - jelenleg 1 van a Forever kínálatában. (Megjegyzem, legjobb tudomásom szerint a többi MLM cégnek egy sincs.) Van még továbbá 2 speciális gyógyászati célra szánt tápszer. Vannak táplálék-kiegészítők, az alakformálást segítő termékcsomagok, bőrápoló készítmények, személyi higiéniai termékek, vegyszermentes kozmetikumok, aromaterápiás termékek...

    Neked van esetleg olyan ismerősöd, aki fogyni és/vagy izmosodni szeretne? Akinek kényes a bőre? Aki valamilyen rendszerességgel szokott kezet, hajat, fogat és/vagy ruhát mosni? Vagy - mondjuk - takarítani, fürdeni? :) Használ valaki a környezetedben parfümöt, dezodort? Van olyan hölgy ismerősöd, akit érdekelhet egy olyan smink, amiben akár aludhat is, mert nem károsítja a bőrét, hanem még ápolja is? (Netán volna kedve ingyenesen, minden kötelezettség nélkül kipróbálni, milyen látvány, milyen érzés?) Ismersz olyan sportolót, aki szívesen fokozná a teljesítményét olyan egészséges, igazoltan dopppingmentes termékekkel, melyeket pl. az olimpikon cselgáncsozók is használnak?

    Elképzelhető, hogy valamelyik ismerősöd kapcsolatban áll néhány ilyen emberrel - akiket te nem ismersz, de ő igen?

    Szerinted a Facebookon hány ilyen ember van?

    Érted már, honnan van az ügyfélkörünk? :)

    VálaszTörlés
  3. Szerinted miért veszik meg emberek milliói világszerte a Forever termékeket újra és újra, évente több milliárd dollár értékben? Gondolod, hogy gagyiból össze lehet hozni ekkora forgalmat minden hagyományos reklám nélkül, pusztán az elégedett fogyasztók ajánlásai által?

    A Forever termékek kategóriájukon belül abszolút csúcsminőségűek - ehhez képest 18 év alatt 1, azaz egyetlen alkalommal emelkedett az áruk. 4, azaz négy százalékkal!

    Mióta megismerkedtünk a Foreverrel, a családunk éves tisztítószer-költsége (mosás, mosogatás, takarítás stb.) 10-12 ezer forint körül mozog. Mindenre ugyanazt a biológilag 100%-ban lebomló terméket használjuk.

    Az, amit most megeszel, megiszol, magadra kensz stb., mennyit drágult tavaly óta? És mennyi vegyszert tartalmaz? És mennyi időre elég? Kapsz mellé személyre szabott tanácsadást, hogy biztosan a neked megfelelőt válaszd? Segít neked bárki minden plusz költség nélkül abban, hogy a számodra legkedvezőbb módon tudd beszerezni és eredményesen használd?

    Akkor mi a "méregdrága"? :)

    A te egészséged mennyit ér? És mit teszel érte? Meddig akarsz élni és hogyan?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A párom izomsorvadással járó, ritka genetikai betegségben szenved, amire nincs gyógymód... Gondolom, más választ vártál, sajnálom, de mást nem tudok erre válaszolni.

      Törlés
    2. Szerintem ha beszéltek a Forever egyik orvos tanácsadójával, azzal semmit se veszítetek - viszont a diagnózis ismeretében talán tud adni tippet arra, hogyan javíthatjátok a párod életminőségét... vagy legalább lassítani nála az állapotromlást. Egy próbát megér.

      Szép estét!

      Attila

      Törlés
  4. Képzeld: én sem voltam vállalkozó, amikor kiváltottam a Forever tagsági kártyámat. Senki se vállalkozónak született. A Forevernél világszínvonalú képzéseken tanuljuk a vállalkozói gondolkodásmódot és a gyakorlatban működő munkamódszereket.

    A Forever termékei csecsemőknél és állatoknál is működnek. Szerinted ők mennyire hisznek bennük? :)

    Úgy látom, te is nagyjából annyit tudsz az aloe veráról, mint én a Forever előtt: a nevét, meg annyit, hogy sok mindenre jó.

    Azt tudtad, hogy a Földön termelt aloe vera több mint 90%-a a Forever tulajdonában van? Más cégek ezrei osztoznak a többi néhány százalékon.

    A Forever nem aloe verát tartalmazó, hanem aloe vera alapú termékeket forgalmaz. Többségüknél a legfőbb összetevő a stabilizált aloe vera gél. Nem egy hétköznapi cserepes növény gélje. Legalább 5 évig a szabadban, műtrágyamentes termőföldben, permetezés nélkül nőtt és hozzáértő szakemberek által gondozott növények szakképzett, gyakorlott kezek által leszüretelt leveleiből származó gél. Csak a tökéletesen ép leveleket használják fel, azokból is csak a belső gélt, a hashajtó hatású aloint tartalmazó külső rész nélkül. Az így nyert gélt azonnal alávetik egy olyan világszabadalommal védett stabilizáló eljárásnak, amely nélkül néhány óra alatt a hatóanyag-tartalmának a túlnyomó részét elveszítené - így viszont évekig megtartja. Ilyen stabilizált aloe vera gélből van 20-30% vagy még több a termékekben.

    Komolyan gondolod, hogy ezt te házilag meg tudod oldani? Rendszeresen újra és újra elnyerni a Nemzetközi Aloe Tudományos Tanács minőségi tanúsítványát? A Magyar Természetgyógyászok Szövetsége ajánlását? A Zöld Pont védjegyet? Megfelelni a kóser és/vagy a muszlim élelmiszer-tisztasági szabványnak? Merthogy a Forevernek mindegyik egyszerre megvan. Stabilan, évek óta. Tudsz házilag olyan krémet készíteni boltban vett cserepes aloe verából, amire a német Dermatest laborja megadja neked a legmagasabb minősítő pecsétet? Elő tudsz állítani olyan, Nobel-díjas kutatáson alapuló terméket, amit ha elküldesz a kérdéses kutatásért Nobellel jutalmazott kutatók egyikének véleményezésre, ő maga is a rendszeres használójává válik? El tudod érni mindezt állatkísérletek nélkül? Átlagfizetésből megfizethető áron?

    Akkor hajrá, csináld! :)

    VálaszTörlés
  5. Az a húszezer forint körüli minimum vásárlási összeg azért kell, mert akkora igény van ezekre a termékekre, amit egyesével képtelenség kiszolgálni. Amúgy a bolti bevásárlásokat egy-egy termékenként szoktad intézni? Vagy átgondolod, mire van szükség és igyekszel egyetlen körben minél több szükséges dolgot beszerezni otthonra? Láttál már olyan webáruházat, ahol nincs minimális rendelési összeg?

    Csak egy részét említettem azoknak az okoknak, melyek miatt nap mint nap hálát adok azért, hogy a Forever az életünk része lett.

    Ha a fentiekkel akár csak egyetlen ember fejében sikerült oszlatnom a homályt a Foreverrel kapcsolatban, már nem koptattam hiába a billentyűzetet.

    Szép napot!

    Attila

    VálaszTörlés