A következő címkéjű bejegyzések mutatása: alkalmi távmunka. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: alkalmi távmunka. Összes bejegyzés megjelenítése

BrainActive Panel Hungary kérdőívek


Nemrég dícsértem a DataDiggers rendszerét. Július 19-én kaptam egy e-mailt tőlük, hogy csatlakozzak a BrainActive Panel Hungary rendszerhez, ahol még több kérdőívet ígérnek. Elég zavaros ez az e-mail, mivel magázva kezdődik, azután tegezve ér véget, azon kívül a tartalma sem egyértelmű. Első körben azt hittem, hogy megszűnt a DataDiggers, mivel a levelük úgy kezdődik:

"Köszönjük, hogy részese volt a DataDiggers panelnek..."

Aztán a furcsa fogalmazás miatt felmerült bennem, hogy nem-e csak kiegészül ezzel a lehetőséggel a vállalat tevékenysége?! Többszöri elolvasás után és a weboldalukon írtak alapján végül úgy tűnik, hogy a BrainActive Panel Hungary a DataDiggers új neve lett, vagyis a DataDiggers úgymond megszűnt. Abból következtetek erre, hogy jelenleg nem is működik a DataDiggers weboldala...

A BrainActive Panel kedzőoldala
Az új rendszerben 0 volt a pontszámom, amikor beléptem az emailben kapott jelszóval. Ha ez egy új rendszer, akkor érthető. Ha a DataDiggers, új néven, végülis akkor is, hiszen én épp most váltottam be a pontszámaimat. Bízom benne, hogy náluk is lesz bőven kérdőív, valamint hogy olyan akadálymentesen és gyorsan zajlik majd a kifizetés, mint az elődjénél történt.

Ezt az e-mailt kaptam:

"Kedves paneltag,
Köszönjük, hogy részese volt a DataDiggers panelnek, és segít nekünk abban, hogy olyan csodálatos partnerséget építsen, amely segít a körülöttünk lévő termékek és szolgáltatások alakjának és jellemzőinek megtervezésében. Ma szeretnénk meghívni Önt arra, hogy csatlakozzon a BrainActive új paneljéhez, amely még több felmérési lehetőséget és izgalmas jutalmat nyújt, könnyebb visszavonni és könnyebben használható. Ahogyan szoktál, a rendszer nagyon egyszerű: pénzt keresel közvetlenül a tagod számlájára minden sikeres felméréshez. Természetesen a csatlakozás 100% -ban ingyenes, és bármikor törölheti fiókját.
Az új belépési hitelesítő adatait a BrainActive panel tagjainak eléréséhez adja meg.
Látogasson el a tagportálra az alábbi linkre kattintva:[link]
A felhasználóneve: az email címed
Jelszavad: ********
Szeretnénk köszönetet mondani Önnek az aktív részvételért, és várom, hogy a közeljövőben ismét meghallgassák véleményét!
Üdvözlettel,BrainActive Panel Hungary"

Örömmel olvasnám a róluk szerzett tapasztalataitokat! :)

A populacio.hu meglepetése

Egyszercsak érkezett a bankszámlámra 340 Ft a populacio.hu -tól. Magam is meglepődtem, hiszen a kérdőíves cégek általában vagy PayPalra fizetnek, vagy utalvánnyal és mindig a kérdőív kitöltőnek kell kérnie a kifizetést.

A populacio.hu az eddigi egyetlen olyan általam ismert piackutató cég, aki fizetéskor nem kérdez semmit, csak elutalja a megérdemelt jutalékod a bankszámládra! Cserébe az akadálymentes kifizetésért egyetlen hátrányuk a többi piackutatóval szemben, hogy a fizetés havonta?! érkezik, nem úgy, mint a többieknél.



Ha jól belegondolok, ez nem is hátránya, hanem előnye a cégnek, hiszen itt nem kell fölösleges köröket futni és pontszámokat gyűjteni, majd a pontokat pénzre/utalványra váltani, hanem a kitöltött kérdőívekért járó fix összeget a legközelebbi fizunál már utalják is neked. Nem láttam náluk kifizetési határt, a fent említett összeg is erről tanúskodik.

A kérdőívekért járó összeget illetően őket idézem:

"A díjazás mértéke az egyes kutatások kérdőíveinek időigényességének és nehézségének függvényében változik. Egy kitöltött kérdőív általában 200 és 400 forint díjazással jár, évente ez akár 2000 – 5000 forint jutalmat is jelenthet összesen."


Ha szimpatikus ez a fajta lehetőség, írj nekem egy emailt a kapcsolatfelvételi űrlap segítségével, és küldök neked egy meghívót, hogy te is kereshess némi zsebpénzt a kérdőívek kitöltésével! Kérlek, a leveled tárgyában tüntesd fel ezt: "Populació meghívó"!

Tönkreteszi az online Black Friday az emberek Karácsonyát?!

Hosszú idő után végre egy egész kicsit fellélegezhetünk, hisz itt a karácsony! Igen ám, de az ünnepeket megelőző, év utolsó napjaiban minden munkahelyen nagy a hajtás, mindenki ilyenkor akar ügyet intézni, csekket befizetni, vagy épp vásárolni.

A nagy hajtás alól persze a távmunkások sem kivételek, hisz ilyenkor az otthonról végezhető feladatok száma is megemelkedik.

Sok a megrendelés, a reklamáció és sokan már most a jövő évi fogadalmaik valóra váltására és az új évvel járó nagy változásokra, fejlesztésekre készülnek.

Az új évet mindenki tiszta lappal, korszerűbb megoldásokkal szeretné indítani, legyen szó bármilyen vállalkozásról.

Megvan, miért Fekete Péntek a Black Friday!

Csakhogy porszem került a gépezetbe! Az Amerikában évek óta népszerű, karácsonyt megelőző, Black Friday akciós napok hazánkba is betört, méghozzá nagyon szerencsétlen időszakban! Ugyanis ezzel párhuzamosan egyre többen fedezik fel az online vásárlásban rejlő lehetőségeket. Napról napra nő a webáruházak száma, ahol már nem csak a posta rúg labdába, hiszen az apróhirdető oldalak megtanították nekünk, hogy a futárszolgálatoktól sem kell félni.

A szerencsétlen párosítás idén olyan következményekkel járt, ami feltehetőleg sok család karácsonyát tette tönkre, hiszen kinek a webáruházzal kellett hetekig tartó küzdelmet vívnia, kinek a sorra kudarcot valló futárszolgálatások nehezítették a karácsonyi bevásárlását. Több napot áldoztunk a megrendelt és előre kifizetett! karácsonyi ajándékokra, a hiábavaló várakozások ismét felkorbácsolta az ország kedélyállapotát. A legrosszabbul azok jártak, akik nem tudnak gyermekeiknek karácsonyi ajándékot elhelyezni a fa alá, mert az nem érkezett meg szenteste előtt.

A Black Friday egy átok!

Megannyi idegesség közepette sajnos több webáruháznál is előfordult, hogy a megrendelt termékek sérülten érkeztek. Ez újabb idegesség és utánajárás mellett egyértelművé teszi, hogy a csere ajándékok nem fognak megérkezni karácsony estére. Persze a városiak még kapnak egy lehetőséget  a termék cserére és visszavásárlására, de vannak olyanok, akik több kilométerre laknak az áruháztól és autó híján esélyük sincs időben lerendezni a reklamált termék cseréjét, vagy átvételét.

Black Friday vagy bármi más, ha karácsony előtti akcióról van szó, a házhozszállítást jobb hanyagolni, mert nálunk ez a történet nem tud gördülékenyen működni. Egyes áruházak már tudják, mit jelent ez a nap, de sajnos a többség még csak most kóstolgatja a lehetőséget és sajnos sok kereskedő tisztességtelenül vesz részt benne.

Karácsony előtt ma már minden webáruháznak számolnia kéne a megnövekedett adatforgalommal, az ebből eredő szerver túlterheléssel, és a nyilvánvalóan teljesíthetetlen megrendelésszámmal, amit ilyen-olyan kifogásokkal egyes cégek nem tudnak teljesíteni. De tisztelet a kivételnek! Mert természetesen nem minden webáruház érintett.

Van ahol még az online fizetés sem működik!

Egy távmunkásnak senki ne magyarázza, hogy az online fizetésre nincs szükség! Míg nagyszüleink a ropogós papír- és csillogó fémpénzekről beszélnek, addig a távmunkás lassan már azt sem tudja, milyen pénzek vannak forgalomban, hisz szinte minden távmunkáért járó fizetés Interneten keresztül történik. Ez azt eredményezi, hogy sokan nem- vagy csak ritkán használnak készpénzt. Hogy is lehet, hogy az e-utalványok, a PayPal és a mobilfizetés korszakában még mindig van, aki nem fogad el online pénzt?! (Egyszerű átutalást sem!)

Mi idén több webáruházból rendeltünk élelmiszert, karácsonyi ajándékot és kisebb használati tárgyakat. A szomorú igazság az, hogy a nyolc webáruházból négyen teljesítették a kiszállítást hibátlanul, gördülékenyen, az ígérteknek megfelelően. Három nagy nevű webáruházból háromnál reklamálnunk kellett, hogy megkapjuk a kifizetett terméket, az utóbbival még most is viaskodunk!
Végül egy webáruházban semmilyen formában nem lehetett online fizetni. Ez utóbbinál el is álltunk a vásárlástól!

A Black Friday munkát adhatna a távmunkásoknak!

Sok webáruház hírlevelére fel vagyok iratkozva a karácsonyi akciók miatt. Közülük nem egynél olvastam a"még Karácsony előtt kiszállítjuk" ígéreteket, miközben a megnövekedett kiszállítási időről tájékoztatnak a weboldalukon. Ha igaz az, hogy a futárok nem bírják, ha igaz, hogy a futárcégek is lepasszolják a postának a csomagokat, ha igaz az, hogy nem győzik a futárok a kiszállítást, akkor miért nem vesznek fel további munkaerőt?! Tele van az ország munkanélküliekkel, ráadásul rengetegen keresnek otthonról végezhető munkát, most sokunkat lehetne foglalkoztatni!

Itt a remek alkalom a rengeteg panaszlevél feldolgozására, a közösségi oldalak kezelésére, hisz mindenki válaszra vár az érintett áruházaktól és a reklamációs levelek csak gyűlnek és gyűlnek! A megoldás közös érdekünk!

Ha véletlenül erre téved egy munkáltató, aki hajlandó távmunkában dolgoztatni az embereket, kérem, keressen meg privátban, szívesen elhelyezem a blogon a felhívását! Ha esetleg van olyan ismerősöd, akinek jól jönne a segítség akár otthonról végezve is, kérlek, hogy ajánld neki a Távmunkahely blogot! Köszönjük!

Ha pedig te magad is távmunkát keresel, nézz vissza hozzánk később, mert szeretnénk konkrét távmunka ajánlatokat megjeleníteni!

GFK: időszakos otthoni munkalehetőségek

A meghívó, amiben az ötezer forintos munkára hívnak
Vannak olyan online piackutató cégek, ahová beregisztráltam, de még nem ajánlottam neked, mert teszteltem a kifizetésük valódiságát. Ezeket megtalálod a "Kipróbáltam" menüpontban. A GFK is egy ilyen, tesztelés alatt álló cég volt, mostanáig!

A GFK hírleveleire régóta fel vagyok iratkozva, de a kérdőíveiket csak nagyon ritkán töltöm ki, mivel jelenleg a kitöltésekért nincs az én igényeimnek megfelelő jutalom, csak pontszám, amivel előbb-utóbb sorsoláson veszel részt.

Nekem ez nem elég, de azért még nem iratkoztam le a hírleveleikről. Jól is tettem, mert kb. két hete kaptam tőlük egy levelet, amiben egyszeri ötezer forintos otthonról végezhető munkát ajánlottak. A kifizetés utalvány formájában történik.

Jelentkeztem a munkára és végig is csináltam. A munka vége után hamarosan újabb email érkezett:
"Kedves Résztvevőnk! Köszönöm még egyszer, hogy aktívan részt vett a közösségi médiáról szóló kutatásunkban. Az ajándék vásárlási utalványt igyekszünk legkésőbb jövő héten postázni az Ön számára. Ennek érdekében, kérem, írja meg számomra a postacímét. Bízom benne, hogy más kutatásunkban találkozhatunk majd."
Izgultam az ígért utalványért, mert a karácsony előtti napokban kellett megérkeznie és sajnos tisztában vagyok az idei Black Friday okozta posta- és futárszolgálatok katasztrófahelyzetével. (Annál is inkább, mert sajnos több saját negatív tapasztalatom is van.)

De szerencsére a GFK munkáját és ígéretét ez nem érintette, ahogyan az ígért utalványok postázását sem. Merthogy az utalványt megkaptam. Mutatom:

Edenred utalvány a GFK-tól
Az ígért 5000 forintos utalvány
A GFK tehát felkerült nálam a megbízható cégek listájára. Sajnos ez a fizetség és az ilyen típusú távmunka csak egyszeri alkalom volt tőlük, de bízom benne, hogy a jövőben lesz még hasonló lehetőség. Mindenesetre érdemes megtekinteni a weboldalukat, vagy akár regisztrálni hozzájuk, mert a GFK az online piackutatáson túl további alkalmi munkalehetőségeket is kínál, ami érdekes lehet számodra!

Megújult a JTN Panel, de még vannak hibái

Megújult a JTN Panel, de néhány napja még több hiba is fennakadást okozott az új oldalon! A belépés hol összejött, hol nem, a rendszer hol "System error-t" jelzett, hol nem. Volt, aki írt, hogy nem tud belépni, sajnos egy ideig én is ezt tapasztaltam.

A megújult JTN
Szerencsére a hibákat úgy tűnik, javították és kérdőív is érkezett azóta, de hírlevelet nem kaptam a megújulásról, amiben lenne írva, hogy tesztelték, működik, használhatjuk. Én ettől függetlenül bízom bennük és örülök a megújulásnak. A legfrissebb kérdőívről küldött tájékoztató e-mailjük alján a következők voltak olvashatók:

"Ez a kérdoív néhány kezdetleges kérdéssel indul, melyekkel a kérdoív kitöltésére való alkalmasságát mérjük fel. Amennyiben Ön nem alkalmas, vagy már elértük a kívánt kitöltött kérdoív mennyiséget a kérdoív nem lesz elérheto, de a kérdoívre szánt idejét jutalmazzuk."
Nem emlékszem, hogy ezt írták volna az eddigi e-mailekben, mindenesetre ez is egy jó hír. A JTN tehát újul és fejlődik! Várom a te tapasztalataidat is!

Megújul a JTN Panel!

Jó hír! Megújul a JTN Panel! Senki ne ijedjen meg, a pontszámok megvannak! De ezzel talán végre magyarázatot kapunk arra, ami az elmúlt hetekben a fennakadásokat okozta! A Marketagent is nagyon szép és átlátható lett a megújulást követően, úgyhogy én részemről nagyon várom az új JTN felületet!

"A rendszereink várható megújítása miatt, a Panel regisztrációs felülete átmenetileg nemelérhető. Hamarosan elérhető lesz a megújult és jobbá tett JTN Panel."

Íme az üzenet a JTN Panel felületén:


Én nagyon várom az újítást!

Borítékolás, borítékolási munka otthon

Gyermekkoromban mint mindenki, én is arról álmodoztam, hogy milyen jó lenne annyi fagylaltot enni, amennyi csak belém fér. Én elmondhatom, hogy ez az álmom teljesült!

Kb. tíz éves körüli lehettem, amikor anyukám hazahozott a munkahelyéről egy halom csekket és borítékot, mondván, hogy ha ezt mind megcsináljuk, (négyen a család,) akkor teljesülhet az álmom. Nem igazán emlékszem, hogy mennyi idő alatt lettünk készen, talán egy hétvége alatt beborítékoltuk az összes postázandó csekket.
Beborítékolt csekkek
A kihordásban is segítettem, de ez már tényleg nagyon homályos. Úgy emlékszem, ez a "megállapodásunk" része volt. Az utolsó darab csekk postaládába csúsztatása után az utunk egyenesen a fagyizóba vezetett. Bár végtelen mennyiségű fagyit kérhettem volna, én beértem a három gombóccal, és ami ennél is meglepőbb, elég is volt. Elégedetten majszoltam a megérdemelt "fizetésemet". :)

Szóval az 1980-90-es években létezett az otthon végezhető borítékolás, de ezt többnyire a cég alkalmazottjai végezték, a munkaidőn kívüli időszakban. A csekket és az üres borítékokat nekünk kellett elhozni a cégtől. Nagyon nagy mázlista volt, akihez külsősként eljutott ez a lehetőség...

Tíz évvel később

Az ezredforduló előtt anyukám már másik munkahelyen dolgozott, de ott is volt lehetőség a csekk kihordásra. A borítékolást itt más végezte...

Ekkor már együtt voltunk Thomasszal, és együtt vállaltuk a munkát. Persze akkor már nem fagyiért!
A csekk borítékolását és kihordását is darabra fizették, azt kell, hogy mondjam, elég jól lehetett vele keresni. Akkor mázlink volt, mert a házakban, ahol jártunk a postaládáknál, egyéb feladatunk is volt; további összeget fizettek a társasházakról felírt bizonyos információk megszerzéséért. Ez egyfajta felmérés volt a cég hálózatának egy nagy technikai fejlesztését megelőzően.

Negyedévente volt szükség erre a munkára. Akkor érkeztek meg a csekkek a nyomdából, és borítékolás után lehetett velük menni a környékbeli házakba. Összegekre már nem emlékszem, de határozottam jól kerestünk vele. Sok lakós társasházak postaládáiba szórtuk a csekkeket, igaz sokan nem örültek nekünk...

Szóval az ezredforduló közeli években szintén létezett az otthoni borítékolás, és a kihordás is, de ekkor a borítékolásról sajnos lecsúsztunk...

Néhány éve ismét borítékoltunk

Jó pár szórólapozási lehetőséget átböngésztünk, és nevetséges összegeket akartak fizetni azok postaládás szórásáért. Nem is bánom, hogy nem vállaltuk, mert mára a budapesti emberek utálják a szórólaposokat! Sok év telt el, és ma már minden ház kapujában ki van írva; "Nem kérünk szórólapot!". A szórólaposokat nem engedik be a házakba, és sajnos a legtöbben nagyon csúnyán bánnak velük, pedig csak a munkájukat végzik...

Ez még egy elég kulturált kiírás...
A legújabb lehetőség már Thomas bátyján keresztül adódott. Itt ismét borítékolás és a borítékolt csekkek kihordása volt a feladat. Itt is azok az alkalmazottak végezték ezt a munkát, akik elvállalták, ill. az ő rokonaik. Jelen esetben Thomas és én. Ennél a cégnél hosszútávon is el tudtuk volna képzelni ezt a munkavégzést, de sajnos csupán fél évünk volt kézbesíteni, mivel a cég átállt a postázásra.

Ez a sorozat életem eddigi - fizikailag - legkeményebb munkája volt. Egy hónapban egyszer, mindössze pár nap leforgása alatt kellett megoldanunk a néhány ezer darab névre szóló csekk borítékolását, rendszerezését, azután pedig a körzetünkben a kihordást.

Bár lehetőség lett volna rá, itt már nem vittük haza a nyersanyagot a borítékoláshoz, azt a helyszínen végeztük el, mert tömegközlekedéssel sok lett volna. (Az otthonunk az eddigiekkel ellentétben messzebb volt az irodától, és a csekkekre váró házaktól.)

Reggel hat órakor keltünk, kerékpárral mentünk be az irodába, borítékolás, azután este 8-10-ig talpon hordtuk a csekket házból-házba. Az elején a déli óráktól kezdve az esti lefekvés pillanatáig annyira fájt a lábunk, (főleg a talpunk!) mint még soha életünkben. Este 10 előtt nem is értünk haza. Haza érkezéskor kutyasétáltatás, azután lefekvés, mert reggel hatkor kezdjük elölről!

Szerintem egyikünk sem nyápic típus, de ez olyan brutális volt, hogy változtatnunk kellett a kihordható darabszámon: többet kellett leadnunk postázásra, mint szerettünk volna. (Amit valamiért nem tudtunk postaládába dobni, azt postán adta fel a cég.) Nem volt más lehetőségünk, mert jócskán túlvállaltuk magunkat.

A kézbesítő munka nem egy leányálom...
Ha azt veszem, hogy a határidő betartásával havi pár nap alatt elvégeztük a munkát, közben kiküszöbölve a nehézségeket - akkor azt kell, hogy mondjam, ez is megérte! Jó pénzt fizettek, és egy szabad meló volt. Meglepődve tapasztaltuk, hogy míg néhány éve egy másik kerületben még nem örültek a csekkeseknek, itt volt olyan, aki kezet akart nekem csókolni, annyira örült, hogy megkapta a csekket! (Nem vicc!)

Vagyis ennyi év elteltével még mindig vannak ilyen lehetőségek, csak keresni kell őket. Sajnos akinek protekciója van, az előnyt élvez ezeknél az alkalmi munkáknál, de nem szabad feladni! Keresni kell! De csak olyat, ahol nem kell fizetni a tájékoztatásért!!!

Akinek van otthoni borítékolásról saját tapasztalata, örömmel olvasnám hozzászólását!

Keress pénzt a blogoddal!

Blogolsz? Az írás a szenvedélyed? Van esetleg egy olyan oldalad, ami rendszeres olvasótáborral rendelkezik? Rendszeresen írsz és hosszútávon tervezed ezt folytatni? Vagy talán ez az, amit a legszívesebben csinálsz és el tudnád képzelni, hogy úgy végezd, mint egy hivatást?
Akarod, hogy blogod írása legyen a munkád és bevételt jelentsen Neked anélkül, hogy hirdetésekkel kelljen teletűzdelned? Netán találkoztál már olyanokkal, akiknek sikere blogjuknak köszönhető? Ha magadra ismertél és még nem tudod, hogyan lehetséges ez, most itt egy nagyszerű lehetőség. Csatlakozz a RitArt BlogZone hálózathoz!


Hogyan kezdj hozzá?

Hogy mit kell tenned, hogy tagja lehess a RitArt BlogZone hálózatnak? Csupán egy regisztráció választ el Téged attól, hogy az internetes pénzkeresés egyik legjobb és manapság egyben legnépszerűbb módjába belevághass. Cikkek sora vár arra, hogy kitedd blogodra, továbbá arra is vállalkozhatsz, hogy Te magad írd meg vendégcikkeidet. Te választhatod ki, melyek a legmegfelelőbbek arra, hogy blogodat színesítsék.
Tehát úgy népszerűsítesz másokat, hogy ezzel bevételhez jutsz, mindez a Te kívánságod és választásod szerint történik, így oldaladat saját stílusod szerint alakíthatod.
Mi több, ez a lehető legszínvonalasabb módja annak, hogy blogoddal pénzt keress!


Miért helyeznél el idegesítő és oldalad témájától teljesen különböző hirdetéseket, vagy kezdenél bele szintén olyan termékek reklámozásába, amikhez semmi közöd?
Ha Te is így vélekedsz, akkor a RitArt BlogZone hálózatot Neked találták ki! Ha csatlakozol és ezen a módon kezdesz el pénzt keresni, hű maradhatsz magadhoz és a Te kezedben marad az irányítás blogod felett, így garantáltan elégedett leszel.

Tedd hát meg az első lépést és regisztrálj a RitArt BlogZone oldalán, hogy hozzá is kezdhess a pénzkereséshez csupán azzal, amit a legjobban szeretsz, az írással! Láss hozzá most!

Megvettek tőlem egy fotót!

Az eyeem.com -ról már korábban írtam, amikor regisztráltam. Akkor elég hitetlen voltam, de nem a szolgáltatást illetően, inkább a saját fotó kínálatomat illetően, mert az önbizalommal egyébként is problémáim vannak, és mert azt gondoltam, ilyen helyen is hiába ígérik, hogy amatőr fotó is kelendő, úgyis biztos csak a profi fotósok képeit veszik meg - ami ugye én nem vagyok...

Aztán tegnap érkezett egy e-mail az eyeem.com-tól, hogy gratulálnak, eladtam egy fotót, ami hét napon belül kifizetésre kerül. Az összeg már másnap a Paypal számlámra érkezett!

Úgyhogy mindenkinek ajánlom ezt az egyszerű és gyors pénzkeresési lehetőséget, amivel ha jó vagy, jobban lehet keresni, mint a kérdőívezéssel! Persze ehhez meg is kell, hogy vegyék a fotóidat, de ha havi 10ezer forintot keresel 1-1 képen, úgy gondolom, néhány kattintásért az nagyon jó pénz!

Hogy milyen fényképet érdemes készíteni, arra recept nincsen, nyilván ez függ attól, ki a vásárló, mi a trend egy-egy területen akár a kereskedelemben, akár másutt. Egy azonban biztos: a fényképek feltöltésekor érdemes figyelembe venni a különböző dolgok szezonját: tavasszal gyakran növények, virágok, madarak vannak az újságok címlapjain, ugyanakkor a tavaszi fáradtság, a tavaszi nagytakarítás is mindennapos téma. A tavasz továbbá az esőzések, de ugyanakkor sajnos a beázások, az árvizek, stb. időszaka is egyben.

Egy biztos: én életemben egyszer kaptam egy szerencsesütit, abban ez állt: "A legsikeresebb abban vagy, amit komolyan teszel!" - én azt javaslom, hogy fogadja meg ezt mindenki, aki otthon végezhető munkával akar foglalkozni!

daedalusonline.eu - kérdőíves otthoni munka

A Daedalus Online kifizetési határa 10 euró, ami 1000 pont összegyűjtését takarja. Nekem eddig ennél a piackutató társaságnál jött össze a legkésőbb a kifizetési határ, igaz, arra már nem emlékszem, hányadikak voltak ők, akiknél regisztráltam.

Nem vagyok velük megelégedve. Olyan személyes adatokat kérnek, amit senki más, ugyanakkor nagyon lassú, és macerás a kifizetés. Van egy profilod ahová regisztrációt követően meg kell adnod a kért adatokat. Én ezt hiányosan adtam meg, ezért nem kaptam meg a kifizetést. Sajnos ráadásul későn vettem észre, így valszeg saját magamnak okoztam a felesleges macerát.

Amikor megérdeklődtem, hogy hogyan juthatnék hozzá a pénzemhez, azt írták vissza e-mailben, hogy adjam meg az adataimat egy válasz e-mailben. Nekem ez már időhúzásnak tűnt, de belementem a játékba, és megadtam másodszor is az adataimat. Végül másodszori érdeklődésemre átutalták a pénzt, de ennyire nyögve-nyelősen még egy cég sem fizetett ki, mint ők...

Csak azért foglalkozom velük, mert a 10 euró több, mint 3000 ft, így ők a második legjobban fizetők a szntén kérdőíves jtnpanel után.
A Daedalus Online kezdőlapja
Kifizetési információk a Daedalus Online profilodban

Amikor eléred a kifizetési határt, elég macerásnak tűnik, hogy kérvényezned kell a kifizetést, de ez valójában csupán egy gombnyomás, miután megadtál minden olyan adatodat, amit a felületen ki kell tölteni. A személyes adatokat a profilodban tudod megadni, ahol számunkra még ismeretlen, nemzetközileg használt adatokat kell beírni az űrlapra. Érdemes megnézni a Daedalus Online weboldalán a GYIK menüpontot, ahol választ találsz minden ilyen kérdéseidre.

Az IBAN és egyéb olyan számoktól, amit kérnek, nem kell megijedni, mert az említett GYIK-ban minden le van írva. Az IBAN szám valójában a bankszámlaszámod nemzetközi formátuma. Ez azt jelenti, hogy a szokásos 3x8 számjegyű bankszámlaszámod elé további négy karaktert kell beírni. Ennyi az IBAN számod.

Először az ország azonosító HU betűket, azután pedig egy két számjegyű ellenőrzőszámot, amit a bankod weboldalán találsz. Az IBAN tehát HU00 00000000 00000000 00000000, mely számsort elektronikusan szóköz nélkül kell leírni. Ezen kívül a személyi számodat, a bankod nevét, székhelyét, és a személyi igazolványszámodat kell megadni, a többi egyértelmű. (A személyi szám nem azonos a személyi igazolvány számoddal. Az előbbi a lakcím kártyádon van feltüntetve.)

Ha elérted az 1000 pontot (10 euró), kérni kell a kifizetést azon a felületen, ahol a pontszámaid fel vannak tüntetve. Amennyiben pár napon belül nem kapod meg sem a pénzt, sem visszajelzést, érdemes e-mailt írni a cégnek, én is ezt tettem. Aki nem szereti a macerát, nekik a többi kérdőívezős céget szívesebben ajánlom, de azért a Daedalus Online is fizet, csak győzd kivárni!

Azért ha mégis kedvet kaptál, és szeretnéd az ő kérdőíveiket is kitölteni, kérlek, írj nekem egy levelet a képernyő jobb oldalán látható kapcsolatfelvételi űrlap segítségével a meghívóért! Kérlek, a leveledben mindenképpen tüntesd fel ezt: "daedalus". Köszönöm!

Ha elakadnál, írj, és próbálok segíteni! Örömmel olvasnám más tapasztalatit is a Daedalus kapcsán! Köszönöm!

Kérdőívesek figyelem! Jó hírem van!

Az I-say újítása, hogy a náluk gyűjtött pontszámaidat az eddigi papír utalvány mellett most már PayPal számládra is kérheted. Ez azért nagyon jó hír, mert ezzel a beváltási lehetőséggel sokkal gyorsabb lesz a kifizetés: míg az utalvány küldése általában hetekig tartott, a PayPal fizetés máshol általában 1-2 munkanap, így gondolom, az I-say-nél se lesz ez másképp.

Az I-say kifizetéseket kezelő felülete
A beváltás egyébként 1700 ponttól lehetséges. Eddig ez az eddigi legmagasabb pontszám, amiért fizetnek, de ezért kapod a legtöbb pénzt tőlük. 10 Eurót! Ami annyit jelent, hogy jelenleg az I-say a második legjobban fizető kérdőíves cég, akit ismerek. (Az elsőről itt írtam.)

Az I-Say továbbá Trade to Travel címmel létrehozott a kifizetések között egy "tombola" lehetőséget is, amellyel utazást, vagy nagy értékű forint összeggel feltöltött bankkártyát lehet nyerni. Ezt a lehetőséget 200 pontért lehet megvásárolni.

Bevallom, ez utóbbi lehetőség engem nem érdekel, dolgozni sem csak "dolgozgatok", ezért a fizetés sem csak "hátha" legyen! A PayPal kifizetésnek viszont nagyon örültem, remélem, ti is!

Ha még nem regiztél az I-say kérdőív kitöltő weboldalra, kérj tőlem egy meghívót a képernyő jobb felső sarkában, a Kapcsolatfelvételi űrlap segítségével. Kérlek, az üzenetedben írd meg, hogy melyik kérdőíves munkára szóló meghívót küldjem el neked! A leveledre amin tudok, válaszolok, és küldöm a meghívót! Az I-say-ről korábban itt írtam.

otthonrol.hu - gépelés, fordítás és hasonló otthoni feladatok

Az otthonrol.hu egy igazi távmunkahely. Ingyenes regisztrációt követően mindössze egy-egy vizsgát kell letenned az adott munkatípusokból. Ne ijedj meg, ez csupán egy teszt feladat elvégzése, a választott munkatípuson belül. A tesztfeladat semmivel sem nehezebb, mint az éles feladatok, és ha a tesztfeladatot sikeresen elvégzed, a cég engedélyezi számodra élesben is a munka végzést.
Az otthonrol.hu kezdőoldala
Ezek után mindössze egy e-mailt kell várnod, amiben megírják, ha van új, feldolgozásra váró munka. Az emailben a feladatok száma is látható, de sajnos rengetegen várnak ilyen emailt, úgyhogy a legtöbb esetben az elvégzendő feladatok száma lenullázódik, mire nekifogsz, vagy legalábbis nagyon gyorsan fogy.

Mivel csak olyan munkatípust végezhetsz, amiből levizsgáztál, ezért érdemes mindegyik tesztfeladaton átmenni, amit vállalnál, annyival is növeled az esélyét annak, hogy munkát kapj. Sajnos nagyon-nagyon keveset fizet, és ha hibázol, azt szigorúan levonják a fizetésedből, ami még tovább csonkítja az elvégzett feladatokért járó összeget.


A munkatípusok többek között: hanganyagok, kézzel írt dokumentumok gépelése, telefonos munkák, kutatómunka az Interneten, adatbázis építéséhez szükséges feladatok, valamint fordítási feladatok. Én eddig a gépelést próbáltam, a hanganyagok gépelése nem is olyan egyszerű feladat, hiszen rossz minőségű, háttérzajok környezetében felvett felvételekről van szó.

Ez a rendszer is úgy működik, mint a piackutató cégeknél a kérdőívezés. Nincs benne csalás, semmiért sem kell fizetni, és még kifogásolni való kisbetűs rész sincs, viszont ha nincs munka, akkor sajnos nincs munka. Mindent összevetve én használom, nekem tetszik ez a fajta munka, de sajnos nagyon kevés munkát kapok tőlük, mert eddig csak 2-3 féle vizsgán vagyok túl...

Ha kedvet kaptál, itt tudsz regisztrálni. Örömmel venném a tapasztalataidat, amennyiben te is regisztrálva vagy az oldalon, esetleg ha ismersz hasonlót!

A Vodafone fizet a bloggereknek!

Nem hittem a szememnek, amikor ezt megtaláltam! A Vodafone olyan weboldal- vagy blog tulajdonosokat keres, akik hajlandóak hirdetni őket a weboldalukon/blogjukon. Ilyet manapság már nagyon sok külföldi- és újabban magyar cég is csinál, úgy tűnik ez valamiféle trend lett idehaza is.

Az új őrület neve"affiliate", ami magyarra fordítva valami olyasmit jelent, hogy tagfelvétel. A cégek, akik ezt használják, megvásárolnak egy szuper kis szoftvert maguknak, ami lehetővé teszi számukra a "tagfelvételt", azaz hogy a blog tulajdonosok csatlakozhassanak a programhoz, és terjesszék a cég nevét, kampányát, vagy egy-egy termék hírét.

Fotó a Vodafone Affiliate oldaláról
Mire jó ez?!

Röviden: a Google egy pályaudvar. Az emberek az utasok, akiket a Google elszállít egy következő, a böngésző ember által kívánt állomásig. Innen át kell szállni egy másik járműre, hogy a végállomásra érkezzünk. A másik jármű maga a blog, amivel a végállomásra érkezünk. A végállomás pedig maga a cég, akinek a reklámját elhelyezed a blogodon. Az affiliate rendszerek koordinálják a blog és a végállomás közti forgalmat.

Az affiliate rendszer egy olyan nyilvántartó program, amibe mind a vállalkozó, mind a rendszerhez csatlakozott blogger belelát, ám míg a vállalkozó egy nagyon komoly statisztikát lát a látogatókról, azok forrásairól, és a cég ilyen fajta reklámjainak bevételeiből, a blogger csak a saját személyes eredményeit, jutalékait látja. Ez utóbbit a cég fizeti a segítségedért, az eladások után.

A bloggernek ez azért jó, mert nap-mint-nap azon dolgozik, hogy minél több látogatója legyen. A komoly blogger reklámokat helyez el a blogján, amibe a látogatói belebotlanak. Akik ezekre az ösvényekre tévednek, potenciális vevők, akik akár vásárolhatnak is a kihelyezett reklámnak köszönhetően. Vagyis a blogger amellett, hogy tartalmaival útba igazítja az embert, az affiliate program szempontjából afféle "szállító" is egyben, aki elszállítja az Interneten böngésző, vagyis "kóvájgó", embereket a kívánt üzletbe. Ez maga a reklámra történő kattintás. (Megjegyzem jobb cégek kattintások után is fizetnek, nem csak a sikeres eladások után...)

Az a legszerencsésebb, ha a blogodon olyan releváns reklámot jelenítesz meg, ami teljes mértékben kapcsolódik a blogod-, de legalábbis az adott cikk témakörével.

Sok ilyen affiliate rendszer létezik, és most már a Vodafone is elindította a sajátját. A jutalék összege, amit a cégek fizetnek az eladások után, változó. Általában százalékban adják meg az értéket. A Vodafone az elhelyezett reklám által beérkező vásárlások után fizet, eladásonként: 40 % -ot, de a GYIK-jukban az alábbiakat írják, idézem:

Mitől függ a jutalék mértéke?
  • A jutalék mértékét megtalálja a személyes felületén értéke a kampánytól függően lehet:
  • a vásárlás nettó értékének bizonyos százaléka,
  • minden megvalósult vásárlás után kapott fix összeg,
  • átkattintásonként járó fix összeg,
  • látogatói regisztrációért járó fix összeg,
  • a kreatívok bizonyos számú megjelenéséért járó fix összeg,
  • teljesítmény alapú bónusz,
  • valamint a fenti elemek kombinációjának egyike.
Én 2015. december 10-én regisztráltam, azonnal kaptam 1000 Ft-ot, a kifizetési határ azonban 20.000 Ft. Addig még sokat kell dolgoznom, de bizakodó vagyok! Ha kedvet kaptál, itt lehet regisztrálni a rendszerbe!

Az első kifizetésről természetesen be fogok számolni!

Mobrog.com - kérdőívezés otthonról

A mobrog.com a többihez hasonlóan kérdőíves alkalmi munka. A Mobrog átlagosan 2-300 forintot fizet egy-egy kérdőív kitöltéséért, de vannak olcsóbb, ill. drágább kérdőívek is. Olyan is volt, amikor egy kérdőívért közel ezer forintot fizettek. (Ez mondjuk elég ritka.)

Ezek az összegek persze nem kerülnek azonnal kifizetésre, hanem itt is, mint más piackutató cégeknél, egy virtuális számlád van, ahol a kérdőívekért kapott forintot gyűjteni tudod. Ha még nincsen Paypal számlád, akkor a mobrog.com - on történő regisztrációdat megelőzően nyitnod kell egy Paypal számlát, mert a Mobrogon a kifizetés Paypal számlára történik.
A mobrog.com címlapja
A kifizetési határ 1500 Ft. Ezt az összeget kell elérni ahhoz, hogy kezdeményezhesd az összegyűjtött 1500 Ft kifizetését Paypal számládra. Nekem eddig egyszer jött össze ez az összeg, de nagyon örültem neki.

Ha érdekel a lehetőség, természetesen fizetned semmit sem kell, hogy a kérdőív kitöltők közé kerülhess, csupán regisztrálnod "kell" ezen a címen. A regisztrációt követően alkalmanként kapsz majd egy emailt, amiben egy-egy linkre kattintva tudsz majd kérdőívezni.

Sajnos ritkán jön tőlük munka, kevés a kérdőív, de ha a korod, nemed, stb. alapján beválogatnak azok közé, akinek a véleményére kíváncsiak, akkor te is fogsz kapni emailt.

Sok piackutató cégnél előfordul, hogy a kérdőív megkezdésekor, néhány kérdést követően azt írják, hogy nem vagy alkalmas az adott kérdőív kitöltésére, vagy már túl sokan töltötték ki a kérdőívet. Ez ilyenkor nem csalás, vagy hasonló, csupán nem nem a hozzád hasonló emberek válaszait keresik, vagy nem voltál elég gyors.

Kérdőíves munkára ugyanis nagyon sok jelentkező van, de a kérdőíveket meghatározott korú, nemű, érdeklődési körű jelentkezők töltheti csak ki. A kész kérdőívekből a piackutató cég statisztikát készít a megrendelő számára, ehhez azonban egy idő után elegendő kérdőív készül el, hiszen ennek a száma is meg van határozva.

Szóval ne aggódj, ha véletlenül ilyet írnak neked, attól még később fog jönni kérdőív! Hasonló alkalmi munkát ajánl még pl. a marketagent is, ők szintén piackutatással foglalkoznak.

JTN Panel - kérdőívezés online

A JTN Panel a szokásos kérdőíves alkalmi, otthonról végezhető munka. Elmondható, hogy az online kérdőíves vállalatok közül az egyik legjobban fizető cég! Már nagyon vártam, hogy az első kifizetési összeget átlépjem, mert náluk más kérdőíves cégektől eltérően: nem kevesebb, mint 7600 Ft!

Pontosabban pontokat lehet itt is gyűjteni a kérdőívek online kitöltésével. A kifizetési határ: 1000 pont. 1 pont = 7.6 Forint, így jön ki a 7600 Ft. Most jön a rossz hír: nekem ez az összeg, vagyis az ezer pont 1 év alatt jött össze, de ez még így sem mondható kevésnek, hiszen más ennek a töredékét fizeti ki ugyanezen idő alatt ugyanilyen munkáért.

A hu.jtnpanel.com weboldala
Ahogy azt már az előzőekben írtam, a kérdőívek száma személyenként változó, az érte kapható pontszámok is eltérőek, ahogyan a kérdőívek hossza sem egyforma. Vagyis egyáltalán nem biztos, hogy neked is ilyen sok idő elérni a kifizetési határt, persze az is lehet, hogy nincs szerencséd, és még tovább tart, míg eljutsz az ezer pontig. Ezt nem lehet tudni előre...

Az ő kifizetésüket nagyon vártam már, nehéz volt megállni, hogy addig is ne írjak róluk, hogy ők azok, akik a legtöbbet ígérik egy összegben, legalábbis eddig. Most végre beszámolhatok róla, hogy az első kifizetésük megtörtént, így bátran ajánlom őket is mindenkinek, aki otthonról végezhető alkalmi "munkát" keres némi zsebpénzért.

Amit azért jó, ha tudtok: ennél a cégnél a kifizetési határ elértekor kérvényezni kell a kifizetést, melyet két héten belül Paypal számlára fog utalni a cég. Igen, sajnos két hetet írtak a visszajelző emailben, de nem telt le a két hét, előbb jött a pénz.

A JTN Panelre regisztrálni úgy tudsz, ha írsz nekem egy üzenetet a jobboldali "Kapcsolatfelvételi űrlapon" keresztül. Kérlek, az üzenetedben írd meg, hogy melyik kérdőíves munkára szóló meghívót küldjem el neked! Az üzenetedre válaszként el fogom küldeni a meghívót. Paypal számlát pedig itt tudsz nyitni. A Paypal virtuális számlavezetés ingyenes!

adunkavelemenyere.hu - kérdőívezés online

Az adunkavelemenyere.hu egy a már említett kérdőíves "távmunka" lehetőségek közül. Ahogy más hasonló lehetőségeknél már korábban említettem, ugyanúgy ennél a cégnél sem megélhetést biztosító munkáról van szó, inkább csak zsebpénzt kereshetünk itt is, a kérdőívek kitöltésével.

Náluk az alkalmi távmunkával összesen 2500 Ft-ot kell összegyűjtenünk, (ez a kifizetési határ,) mely összeget utalványokra lehet beváltani. Jelenleg két cégnél beváltható utalványt lehet igényelni, az egyik az e-bolt.hu, a másik pedig az allati-fincsi.hu.

Náluk többet kellett várnom a legelső kifizetésre, ezért velük szemben bevallom, voltak kétségeim is, hogy nem-e csupán átverésről lehet szó, hiszen furcsa volt ez az új - eddigiektől teljesen eltérő - utalvány beváltási lehetőség. De mindenki, aki nekik szeretne "dolgozni", nyugodjon meg, nincs szó átverésről, sőt! Úgy gondolom, nagyon gyors és korrekt a "kifizetés" és a választott webáruházban minden akadály nélkül fel lehetett használni a kapott "utalványt".

Természetesen vannak olyan cégek, (az adunkavelemenyere.hu is ilyen), akiknél nem muszáj már a kifizetési határ elérése után azonnal kikérni az utalványt, lehet halmozni is azokat, de én minden hasonló otthoni munka esetében a legkisebb kifizethető pénzösszegig megyek csak el, azt elérve nem dolgozom tovább, ha nincs kifizetés. Fontos! A már kikért utalványok csak 6 hónapig válthatók be!

Én most váltottam be az első utalványomat, ami esetemben mindössze egy e-mailben kapott, 32 karakterből álló "igénylő kód" volt, beváltáskor a webáruház megrendelőlapjára ezt a kódot kellett beírnom megjegyzésként. Még egy kérdés sem hangzott el a kedvezményemet illetően, egyszerűen levonták a 2500 Ft-ot a vásárlásom végösszegéből. Magam is meglepődtem, milyen flottul ment az egész, utólag is elnézést kérek, hogy kételkedtem...

Ami a webáruházat illeti, szerettem volna értékelni mind a vásárolt terméket, mind pedig a webáruházat úgy általában, de erre sajnos nem volt lehetőségem a webáruházban, amit nagyon sajnálok, mert én nem vagyok lusta és szívesen értékelem ami tetszik (persze ami nem, azt is! :D)

Szóval nekem az adunkavelemenyere.hu is felkerült a listámra, mindenkinek ajánlom!

Kérdőíves alkalmi távmunka

Rengeteg alkalommal állítanak meg az utcán, hogy válaszoljunk néhány kérdésre. Az ilyen emberekkel szemben bizalmatlanok vagyunk, hiszen hallottunk már egysmást a rákos betegeknek történő gyűjtésekről, és a szektákról...

Van azonban, amit saját bőrünkön tapasztalunk meg, egyes esetekben a hajléktalanok kérnek pénzt tőlünk, vagy alkoholisták próbálják a "szomjukat oltani" a mi számlánkra. Bármi legyen is a minket kiszemelő járókelő mondandója, bizalmatlanok lettünk, már nem állunk meg senkinek a megszólítására...

Azonban a fent leírtak ellenére néhány éve olyan dologgal állítottak meg az utcán, ami ha nem történik meg, lehet, hogy sosem dolgozom távmunkában...

Egy kérdőíves hölgy volt, kutyasétáltatás közben szólított le, hogy nem-e lenne kedvem egy előre megbeszélt időpontban 2000 Ft-os utalványért kérdőívet kitölteni?! Volt kedvem! Természetesen megkaptam az utalványt is, semmi gond nem volt, de ennek részleteibe most nem mennék bele...

A lényeg az, hogy néhány évvel később, amikor minden fillérre szükségem volt, eszembe jutott ez a kérdőíves, könnyű pénzkeresés. Biztos van ilyen a neten is - gondoltam, hiszen apróhirdetésekben is gyakran láttam akkoriban ilyesfélét, de persze az ember már belefásult, nem hisz az ilyesmiben.

De akkor valamiért nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy ha egy személyesen kitöltött kérdőívért megkaptam az ígért 2000 Ft-ot, miért ne lehetne igaz az, hogy ugyanezt online is lehet végezni?!

Rágugliztam hát a lehetőségekre, először a arra a piackutató cégre (Sonda Ipsos), akivel a fentiek történtek. Keresésem nem volt hiábavaló, ahogy sejtettem, bizony szép számmal vannak ilyen lehetőségek az Interneten!

A baj csak az, hogy kérdőívenként közel sem kettőezer forint értékben fizetik meg az embert. Bármelyik online piackutató cégről legyen is szó, online kérdőívek kitöltéséért pontokat, vagy a külföldi cégeknél euro centeket lehet kapni. Ezeket az aprópénzeket kell gyűjtögetni a fiókunkban, mire néhány darab kérdőív kitöltésével elérjük azt az összeghatárt, amiit már hajlandóak nekünk kifizetni.

Klassz kis "meló" ez, de senki ne várja, hogy nyugdíjba mehet mellette, vagy hogy ebből fog meggazdagodni! Egy kevés zsebpénz érhető el vele, a regisztrációkor megadott korunknak, nemünknek és érdeklődési körünknek megfelelően fogják küldeni a kérdőíveket néhány hetente/havonta.