A következő címkéjű bejegyzések mutatása: idegösszeomlás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: idegösszeomlás. Összes bejegyzés megjelenítése

A távmunka hátrányai: nem is olyan kényelmes?!

A távmunkáról minden ismerős azt gondolja, hogy egy kényelmes, egyszerű dolog. Természetesen nem állítom azt, hogy ez nem kényelmesebb módja a munkavégzésnek, de sokan elfelejtik, hogy a távmunkás munkahelye az otthona!

Amikor az átlag munkás ember munkaideje lejár, kihullik a kezéből a szerszám, vagy egyéb munkaeszköz és hazamegy. A távmunkás nem megy haza, így nem tudja a nap végén az irodában, vagy üzletben hagyni a gondjait. A távmunkás munkahelyi problémái ott van otthonának minden zúgában; a kényelmes fotelben, vacsora közben, de még a fürdőkádban is.

A problémákat pedig elsősorban a korlátozott kommunikáció jelenti. Ha egy munkahelyen vagy, nem sokat vagy csendben, hiszen megbeszéled a munkatársaiddal a munkafolyamatok során adódó problémákat, tennivalókat. Ugyanez egy távmunka esetében úgy néz ki, hogy végzed a dolgod, minden a legnagyobb rendben, mire egyszer csak derült égből villámcsapásként ér egy olyan telefon, amitől aztán köpni-nyelni nem tudsz, hiszen nem tudod az előzményeket, nem úgy, mint azok, akik pl. egy irodában dolgoznak, ahol érzik/látják/hallják, ha valami kialakulóban van.

...és ez bizony a legkevésbé sem építi az önbizalmunkat, sőt, egy olyan állandó megfelelni akarást és szorongást hoz az ember életébe, a mindennapjainkba, ami könnyen depresszióssá, zárkózottá teszi a távmunkást. Azon kívül hajlamosak leszünk hajnalba nyúlóan dolgozni, ami teljesen kizsigereli az embert.

Sajnos a mai, felgyorsult világ tényleg tele van stresszhelyzetekkel, hiszen minden munka tegnapra kell, így az állandó stressz mellett sok egészségügyi problémáink jöhetnek elő - sajnos a fent leírtak értelmében ez sokkal veszélyesebb!

Az én példám sajnos idegösszeomláshoz vezetett. Túl sok munkát vállaltam, ezért a szervezetem minden értelemben felmondta a szolgálatot. Ez hetekig tartó munkaképtelenséget jelentett, de valójában évek óta érlelődött bennem a feszültség. Egyedül a férjemnek köszönhetem, hogy ki tudtam lábalni ebből az egészből. Ha ő akkor nincs mellettem, fogalmam sincs, mi lett volna...

Azt már meg sem említem, hogy az ülő munka köztudottan szív- és érrendszeri betegségekhez vezethet, ezért nem árt ásványvizet tartani a helyiségben, emellett érdemes hozzájutni egy szobakerékpárhoz, vagy akár eljárni egy konditerembe. De mindenképp mozgassuk meg magunkat óránként, és ne üljünk törökülésbe a széken! (Sajnos nekem ez egy hülye szokásom...)

További hátrányai a távmunkának, hogy amennyiben munkánkat laptopon, vagy egyéb hordozható eszközön végezzük, azt bárhová magunkkal vihetjük. Ezzel a hozzáállással azonban nem igazán jut időnk pihenésre, kikapcsolódásra, ami előbb- vagy utóbb kimerültté, kiégetté teszi az embert...

A távmunka beteggé tesz?!

Az előzőekben már említettem, hogy az otthoni munka egyik legnagyobb veszélye a megfelelni akarás. Ha fejetlenül vállaljuk be a sok munkát és nem számolunk a következményeivel, komoly egészségügyi problémákhoz vezethet a feladatok felhalmozása.

Talán arról nem az én feladatom írni, hogy az ülőmunka egészségtelen, ezért néha fel kell állni a gép elől egyrészt megmozgatni az izmainkat, másrészt folyadékot venni magunkhoz. Az ülőmunka, a mozgásszegény életmód szív- és érrendszeri problémákhoz vezethet. Szerintem egy otthon dolgozónak a legkevésbé sem rossz ötlet pl. egy szobakerékpár beszerzése...

Az én példám sajnos idegösszeomláshoz vezetett. Reggel nyolctól hajnali kettőig dolgoztam, és akkor se tudtam utolérni magam. Évek óta egyre nyilvánvalóbb volt, hogy túl sok munka lett rakva rám, több ember munkáját végeztem itthonról, mégse volt sosem elég. A "bomba" akkor robbant, amikor a munka szempontjából egyébként sem nyugodt életemben egy nagyon csúnya veszekedés zajlott le köztem és a húgom között.

Ezt követően betelt a pohár, a szervezetem besokallt. A szinte folyamatos hányinger volt a legkevesebb, amellett, hogy elájultam az utcán. Éjszakánként többször gyötört borzasztó légszomj és a nyugtalan láb szindróma, amiktől nem tudtam aludni. Ez tovább rontott a helyzeten. Akkoriban elviselhetetlen volt számomra a zaj mindenféle formája és az emberek társaságát is csak egyfajta zajként, zavaró tényezőként éltem meg.

A mozi se tudott kizökkenteni ebből az állapotból, onnan is haza kellett mennünk, mert rosszul voltam: hányingerem volt, és úgy éreztem, bármelyik pillanatban elájulhatok. Egyedül a zene tudott megnyugtatni, és esetleg a TV, de ez utóbbi is tele van mocsokkal, amire abban a helyzetben nem volt szükségem.

Ezekben a hetekben gyenge voltam, és tele volt a fejem mindenféle oda nem illő gondolattal. Képtelen voltam enni. A kedvenc kajámból egy falat sem ment le a torkomon. Ez nem az a közismert "tini szerelmi bánat" féle tudatos koplalás, egyszerűen össze volt szorulva a gyomrom, és amit megettem, az mind kijött belőlem. Az emésztésem teljesen felborult. Sokszor fel voltam puffadva, de a legtöbbször olyan gyomoridegem volt, ami már a kimozdulás hallatán is előjött, sehová se akartam menni, senkivel sem akartam találkozni..

A tüneteimet akkor ellentmondást nem tűrően a több, mint tíz éve tartó dohányzásom egyfajta "mellékhatásainak" tudtam be, ez volt akkor a szent meggyőződésem. Ettől úgy megijedtem, hogy inkább teljesen leszoktam a cigiről. Itt hangsúlyozom, hogy soha életemben nem akartam leszokni a cigiről. Tüneteim egyike továbbá a hallucináció, amit a mai napig nem tudok, hogy vajon az már a cigi elvonási tünete volt-e...

A problémámra az egyetlen megoldás a pihenés volt. Nem szedek semmiféle gyógyszernek nevezett szemetet, pláne nem nyugtatót. Akkor lett volna okom rá, hogy bevegyem, de nem! Azért sem akartam, hála az égnek!

Ehelyett sokat aludtam, pihentem, ültem a TV előtt, és min. egy héten egyszer, hétvégenként elmentünk a férjemmel kirándulni az erdőbe. Az a csend, az a nyugalom volt a hely, ahol végre kiürült a fejem és jól éreztem magam.

Nagyon nehezen "jöttem vissza az életbe", kívülről nézve valószínűleg nem voltam több egy zombinál. De sikerült, ami egyedül a férjemnek köszönhető! Nagyon nehéz ebből kimászni, ezért ha valaki hasonló helyzetbe kerül, tegyen meg mindent azért, hogy kipihenje a felgyülemlett stresszt magából, ami ha egyedül nem megy, mindenképpen kérjen segítséget!