Modern népbetegség: megfelelés vénába fecskendezve

Már megint a frász kerülget. Több, mint tíz éve járom a távmunka rögös, és nehéz útjait, ami újra és újra keresztút elé állít. Megfelel nekem ez az életmód? Biztos, hogy megéri ennyi áldozatot hozni a szabadságomért?! Akarom én azt, hogy reggeltől estig a megfelelni akarás diktálja az életemet?! Sajnos a távmunkásnak elkerülhetetlen, hogy megfeleljen...

Ma megint felbosszantott a közösségi oldalak által terjesztett, modern kori népbetegség, amit ma már aligha él ember, aki még ne kapott volna el... Csak az Internetet nem használó, idős emberek tudják elkerülni a közösségi oldalakon terjedő, veszélyes betegséget, ami egyáltalán nem válogat ember és ember között. A betegség mindenkit kortól és nemtől függetlenül elér, elég egy regisztráció hozzá, és máris áldozattá váltál, hisz:

• megfelelsz, amikor profilképet töltesz fel, mert a legcsinosabbat választod, retusálod, stb.
• megfelelsz, amikor posztolsz, mert úgy érzed, eleget kell tenned a közösséged élet követelményeinek
• megfelelsz, amikor lájkolsz, mert akire irigy vagy, azt nem lájkolod
• megfelelsz, amikor megosztasz, mert csak akkor teszed ezt, ha látod, hogy más is ezt csinálja
• megfelelsz, amikor lopott képet posztolsz, hiszen sok lájkot akarsz szerezni a képpel
• megfelelsz, amikor saját képet posztolsz, mert akkor nem akarsz lemaradni az aktuális trendről
• megfelelsz, amikor utálod a másikat, mert a sajátoddal ellentétes véleményt mondasz, csakhogy jó fejnek tűnj
• megfelelsz, amikor jelölöd a Facebookon, hogy kapcsolatban vagy

...a listát nagyon sokáig folytathatnám, de a legszörnyűbb, hogy van, aki ebbe akaratán kívül beleszületik. Miért nem veszi észre senki azt, ahogyan a közösségi oldalak kizsigerelik az embert?! Vajon hány kapcsolat áll, vagy bukik azon a marhaságon, hogy mindkét fél hajlandó-e bejelölni, hogy "kapcsolatban" van?!

Hát itt senki nem veszi észre, hogy a tizenévesek sorra öngyilkosságot követnek el, mert a példaképnek számító szülők gyűlölete a tinédzserkort is megfertőzte? (Tisztelet a kivételnek!)

Kedves következő generációk!

Bízom bennetek, és remélem, hogy a jövőben ti okosabbak lesztek annál, minthogy beszálljatok ti is ebbe a beteg mókuskerékbe, vagy legalább megtanultok majd kiszállni belőle! Fordítsátok valami hasznosabbra a szabadidőtöket, ne engedjétek, hogy eluralkodjanak rajtatok a kütyük, és örökre beszippantsanak magukba!

Remélem, ti nem szenvedtek majd "megfeleléskényszerben", és megmarad majd a saját véleményetek, és a személyetek. Nem akartok majd megfelelni a "köz"-nek, sem semmiféle normának, és életrevaló, talpraesett emberek vállnak majd belőletek!

Tiszta szívemből kívánom nektek, hogy lássatok még élő fákat, a fejetek felett elrepülő madarakat, és patakot az erdőben! Remélem, fogtok még labdázni a barátaitokkal, és kirándulni a hegyekben, fogjátok még érezni a hegycsúcson markolható, friss levegőt, fogtok még virágot szedni, és az eső illatát érezni!

Számítógépes vírus, ami embereket fertőz

A számítógépes vírus nem csak a gépedet fertőzi meg! Közösségi oldalakon történt regisztrációdat követően elkerülhetetlenül belélegzed a kórt, így már a legelső pillanattól kezdve azt várod, hogy valaki megtaláljon, bejelöljön, barátodként, ismerősödként nyilvánosan is felvállaljon.

A betegség következő tüneteként már a posztjaidért várod a minél több, nyilvános elismerést, ami megtanít naivnak lenni. Ebben a stádiumban már hajlandó vagy idegeneket is ismerősödnek jelölni, vagy legalábbis visszajelölni, hiszen ő is egy "lájklehetőség" a szemedben. Innentől kezdve szinte élőhalottként követed a normát: megfelelni reggeltől estig, és lájkokat gyűjteni.

A második stádiumban a beteg agymosáson megy keresztül. Ráébred, hogy mind a 49 születésnapi köszöntése azért érkezett, mert a jeles napon mind a 212 ismerősének képernyőjén automatikusan megjelent a rendszer "parancsa", miszerint "Ma van xy születésnapja, köszöntsd fel őt!"

Ezt egyfajta "józanodásnak" is nevezhetnénk, de sajnos még csak akkor esik le, hogy hány kamu profil van fent a közösségi oldalon, akik csak unalomból, vagy ami rosszabb; érdekből lájkolnak, és lájkolják az általa megosztott tartalmakat. (Ez üldözési mánia, vagy sem, biztosan tudom, hogy így van, mert végeztem pénzért olyan távmunkát, ahol aktív felhasználóként jelen kellett lennem a Facebookon!)

Szembesülsz tehát azzal, hogy valójában nincs is 212 ismerősöd... Ez a felismerés az előző ismeretekkel együtt egy olyan fokú bizalmatlanságot szül belőle, ami már a betegség harmadik stádiuma: a "beolvadás", és a "nemtörődömség", ahol már minden utolsó egyéniséget is kizsigerelt az emberből a közösségi oldal.

A mai korban a beolvadás pedig nem más, mint gyűlölni mindent és mindenkit magunk körül. Jó fejnek lenni minden elhangzott cigányozással, zsidózással, és begyűjteni érte a döbbenetes számú lájkokat! Nem számít itt már egyéni vélemény, hisz a betegség kiszipolyozta az alany agyát, a beteg itt már csak anyázik boldogot, boldogtalant, gyarapítva ezzel az üres, semmit nem érő lájkjainak számát!

Olyan ez, mint a szerencsejáték: függővé válsz, ez tesz boldoggá, és mindig többet és többet akarsz, és nem tudsz kiszállni. Csakhogy a szerencsejátékkal ellentétben ez azért veszélyesebb, mert itt "ál-értékeléseket" gyűjtesz, ami eléggé messze áll pl. egy kaszinóban szerezhető pénzösszegtől...

Vannak erősebb egyéniségek, akik másképp reagálnak a kórra, ők csak érdekből lájkolnak, ellenben ugyan ilyen érdekből ellenállni is képesek az egyébként szüntelen kattintgathatnékjuknak. Sajnos mindhiába, mert a betegség rajtuk is eluralkodik...

Bárhogy küzdesz ellene, bárhogy trükközöl, ha minden nap belépsz, akkor a közösségi kór már téged is elkapott, csak még nem tudsz róla, hogy ez bizony egy betegség...

Ha nem hiszed, kérdezz meg egy pszichiátert!

Teljesítménybér: szabadság, vagy hajnalig tartó munka?

Ha teljesítménybérben dolgozol, rajtad áll, hogy mennyit akarsz keresni. Itt a kérdőíves, és hasonló munkákra most nem térnék ki, mert azoknál nem rajtad áll, hogy mennyi kérdőívet töltesz ki, nem tudsz többet kitölteni annál, mint amennyit küldenek.

Gondoljunk itt a komolyabb, adminisztrátori munkákra, amikor pl. azzal bíznak meg, hogy keress és szedjél össze az Internetről minél több céget egy adott témakörben a cég elérhetőségeivel, stb. (Ezt nevezzük adatgyűjtésnek.) Ha az a cél, hogy minél több cég adatait gyűjts össze, és teljesítménybérben fizetnek, az annyit jelent, hogy te magad döntöd el:

• koktélozol a strandon, másnap pedig csak száraz kenyérre jutja - mivel előzőleg koktéloztál a strandon munka helyett,
• vagy keményen dolgozol, hogy később ne csak koktélt vehess, hanem akár egy laptopot, stb.

Ez a választási lehetőség egy elég nagy előnye a távmunkának, de aki az előbbit válassza, természetesen hamar lemorzsolódik, hiszen egy ilyen munkánál tényleg a "gyorsan minél többet" a cél, ahol csak a maximalisták maradhatnak, akik akár egész jól kereshetnek ezzel.

Ezzel vigyázniuk kell viszont a maximalistáknak, mert amíg a munkáltató nem mondja, hogy elég, addig mindig többet és többet akarunk, nem is igazán csak a pénzben, hanem inkább teljesítményben. Ez egyfajta kihívás, hogy minél többet teljesíts, hiszen ha van rá lehetőséged, hogy még többet keress, még jobban bizonyíts, miért ne tennéd?!

Sajnos nekem volt egy időszakom, amikor reggel 8 órakor gép elé ültem, és egészen hajnali 2-ig végeztem a munkám, olyan is előfordult, hogy hajnali 4-ig fent voltam. Ilyenkor az ember már wc-re sem megy ki szívesen, enni is nyűg, és tulajdonképpen minden idegesítővé válik, amit nem gép előtt kell végezni - ez egyfajta függőség, úgy gondolom. Nekem meg is lett az eredménye!

De minden csoda három napig tart - szokták mondani, és az ilyen munkák általában időszakosak. Egy cég keresi új weboldalához az anyagot, és amikor elegendőnek találja azt, a munkának lőttek...

A távmunka hátrányai: nem is olyan kényelmes?!

A távmunkáról minden ismerős azt gondolja, hogy egy kényelmes, egyszerű dolog. Természetesen nem állítom azt, hogy ez nem kényelmesebb módja a munkavégzésnek, de sokan elfelejtik, hogy a távmunkás munkahelye az otthona!

Amikor az átlag munkás ember munkaideje lejár, kihullik a kezéből a szerszám, vagy egyéb munkaeszköz és hazamegy. A távmunkás nem megy haza, így nem tudja a nap végén az irodában, vagy üzletben hagyni a gondjait. A távmunkás munkahelyi problémái ott van otthonának minden zúgában; a kényelmes fotelben, vacsora közben, de még a fürdőkádban is.

A problémákat pedig elsősorban a korlátozott kommunikáció jelenti. Ha egy munkahelyen vagy, nem sokat vagy csendben, hiszen megbeszéled a munkatársaiddal a munkafolyamatok során adódó problémákat, tennivalókat. Ugyanez egy távmunka esetében úgy néz ki, hogy végzed a dolgod, minden a legnagyobb rendben, mire egyszer csak derült égből villámcsapásként ér egy olyan telefon, amitől aztán köpni-nyelni nem tudsz, hiszen nem tudod az előzményeket, nem úgy, mint azok, akik pl. egy irodában dolgoznak, ahol érzik/látják/hallják, ha valami kialakulóban van.

...és ez bizony a legkevésbé sem építi az önbizalmunkat, sőt, egy olyan állandó megfelelni akarást és szorongást hoz az ember életébe, a mindennapjainkba, ami könnyen depresszióssá, zárkózottá teszi a távmunkást. Azon kívül hajlamosak leszünk hajnalba nyúlóan dolgozni, ami teljesen kizsigereli az embert.

Sajnos a mai, felgyorsult világ tényleg tele van stresszhelyzetekkel, hiszen minden munka tegnapra kell, így az állandó stressz mellett sok egészségügyi problémáink jöhetnek elő - sajnos a fent leírtak értelmében ez sokkal veszélyesebb!

Az én példám sajnos idegösszeomláshoz vezetett. Túl sok munkát vállaltam, ezért a szervezetem minden értelemben felmondta a szolgálatot. Ez hetekig tartó munkaképtelenséget jelentett, de valójában évek óta érlelődött bennem a feszültség. Egyedül a férjemnek köszönhetem, hogy ki tudtam lábalni ebből az egészből. Ha ő akkor nincs mellettem, fogalmam sincs, mi lett volna...

Azt már meg sem említem, hogy az ülő munka köztudottan szív- és érrendszeri betegségekhez vezethet, ezért nem árt ásványvizet tartani a helyiségben, emellett érdemes hozzájutni egy szobakerékpárhoz, vagy akár eljárni egy konditerembe. De mindenképp mozgassuk meg magunkat óránként, és ne üljünk törökülésbe a széken! (Sajnos nekem ez egy hülye szokásom...)

További hátrányai a távmunkának, hogy amennyiben munkánkat laptopon, vagy egyéb hordozható eszközön végezzük, azt bárhová magunkkal vihetjük. Ezzel a hozzáállással azonban nem igazán jut időnk pihenésre, kikapcsolódásra, ami előbb- vagy utóbb kimerültté, kiégetté teszi az embert...