Te dolgoznál részmunkaidőben?

Nagyon sok olyan munkahely van, amiről különböző pletykák keringenek. Ilyen pl. az a rémhír, miszerint az egyik hipermarketben a nap végén állítólag levetkőztetik a pénztárosokat, hogy nem-e loptak valamit. Sorolhatnánk az ilyeneket, de csak kevesen tudják, ezek a hírek igazak-e.

Azt viszont biztosan tudjuk, hiszen tapasztaljuk, hogy pl. egyes földmunkák végzése úgy történik, hogy míg négy ember áll karba tett kézzel, miközben egyedül az ötödik dolgozik. Vagyis több alkalmazott dolgozik az adott munkáltatónál, mint amire szükség van. Ugyanez a helyzet egyes ruházati boltokban, ahol nem lehet úgy nézelődni, hogy ne jöjjenek oda legalább ketten, hogy megkérdezzék, segíthetnek-e...

Ezzel ellentétben a fontosabb helyeken, mint pl. egyes postákon, ügyfélszolgálatokon, stb. ennek épp az ellenkezője tapasztalható.

Te dolgoznál napi két órát havi húszezer forintért?
Nem értem, miért nem lehet olyan megoldásokat bevezetni, mint pl. a távmunka, az alkalmi munka, vagy urambocsá' a részmunkaidős munka. Ezek ugyanis az értelmezőszótárakban olvasható definíciójuk helyett csupán üres szavak, amik nem léteznek - pontosabban nem jellemzőek Magyarországra.

A fent említett munkatípusok mindegyike nagyon nehezen található meg, ezért sokan nem is hisznek abban, hogy létezik ilyen. Pedig léteznek ilyen munkák, de nagy részük diákmunka címszó alatt található az apróhirdetések között, és a hirdetett állás sem mindig fedi a valóságot.

A férjem évekkel ezelőtt részmunkaidős munkára jelentkezett az egyik műanyagba (gyorsétterem). Állásinterjúra kellett mennie azért, hogy közöljék vele, nincs lehetőség részmunkaidős munkát végezni. Ez elég durva játék olyankor, amikor az ember munkát keres, hiszen ilyenkor az embernek se ideje, se pénze nincs arra, hogy várost nézzen egy fölösleges állásinterjú miatt. Miért nem lehetett ezt elmondani a telefonban/e-mailben?!

Ennyit a részmunkaidős munkákról...

Pedig nem csak a diákok keresnek kevesebb óraszámú munkát, a különböző okokból hátrányos helyzetben lévő embereknek ez óriási megoldást jelentene. Aztán ott van a mai korhoz hozzá tartozó, elkerülhetetlen stresszes életmód, aminek javát a tizenórás munkaóra tesz ki. Lassan az embernek se éjjele, se nappala, csak hajtják, mint a birkát.

Ha egy munkavállalónak nem több ember munkáját kéne végeznie, akkor kevesebb óraszámban tudnánk dolgozni, ami minden értelemben pozitív változást hozna az emberek életében. A fizetésre nem térnék most ki, természetesen nem arról van szó, hogy kevesebb fizetést kellene kapni...

A részmunkaidős munkát az is tudja vállalni, aki telhetetlen és túlórára, több pénzre vágyik, mert pl. gyűjt valamire, illetve azoknak az embereknek is nagyon jó lenne, akik szeretnének dolgozni, de valamilyen oknál fogva nem tehetik meg, hogy nyolc órás munkát vállaljanak. (Ha egyáltalán van még ilyen, mert szerintem ma már ember nincs, aki nem tízen órákat dolgozik.)

A részmunkaidő ráadásul átmeneti megoldást jelenthetne a munkájukat elvesztőknek is, pótolhatná a a munkanélküli segélyt, és még számos egyéb problémára jelentene megoldást. A részmunkaidős munkák szerintem óriási, hiánypótló megoldást jelentenének a mai ember számára...

Ha valaki dolgozott részmunkaidőben, örömmel olvasnánk a tapasztalatait!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése