Kb. tíz éves körüli lehettem, amikor anyukám hazahozott a munkahelyéről egy halom csekket és borítékot, mondván, hogy ha ezt mind megcsináljuk, (négyen a család,) akkor teljesülhet az álmom. Nem igazán emlékszem, hogy mennyi idő alatt lettünk készen, talán egy hétvége alatt beborítékoltuk az összes postázandó csekket.
 |
| Beborítékolt csekkek |
Szóval az 1980-90-es években létezett az otthon végezhető borítékolás, de ezt többnyire a cég alkalmazottjai végezték, a munkaidőn kívüli időszakban. A csekket és az üres borítékokat nekünk kellett elhozni a cégtől. Nagyon nagy mázlista volt, akihez külsősként eljutott ez a lehetőség...
Tíz évvel később
Az ezredforduló előtt anyukám már másik munkahelyen dolgozott, de ott is volt lehetőség a csekk kihordásra. A borítékolást itt más végezte...
Ekkor már együtt voltunk Thomasszal, és együtt vállaltuk a munkát. Persze akkor már nem fagyiért!
A csekk borítékolását és kihordását is darabra fizették, azt kell, hogy mondjam, elég jól lehetett vele keresni. Akkor mázlink volt, mert a házakban, ahol jártunk a postaládáknál, egyéb feladatunk is volt; további összeget fizettek a társasházakról felírt bizonyos információk megszerzéséért. Ez egyfajta felmérés volt a cég hálózatának egy nagy technikai fejlesztését megelőzően.
Negyedévente volt szükség erre a munkára. Akkor érkeztek meg a csekkek a nyomdából, és borítékolás után lehetett velük menni a környékbeli házakba. Összegekre már nem emlékszem, de határozottam jól kerestünk vele. Sok lakós társasházak postaládáiba szórtuk a csekkeket, igaz sokan nem örültek nekünk...
Szóval az ezredforduló közeli években szintén létezett az otthoni borítékolás, és a kihordás is, de ekkor a borítékolásról sajnos lecsúsztunk...
Néhány éve ismét borítékoltunk
Jó pár szórólapozási lehetőséget átböngésztünk, és nevetséges összegeket akartak fizetni azok postaládás szórásáért. Nem is bánom, hogy nem vállaltuk, mert mára a budapesti emberek utálják a szórólaposokat! Sok év telt el, és ma már minden ház kapujában ki van írva; "Nem kérünk szórólapot!". A szórólaposokat nem engedik be a házakba, és sajnos a legtöbben nagyon csúnyán bánnak velük, pedig csak a munkájukat végzik...
 |
| Ez még egy elég kulturált kiírás... |
A legújabb lehetőség már Thomas bátyján keresztül adódott. Itt ismét borítékolás és a borítékolt csekkek kihordása volt a feladat. Itt is azok az alkalmazottak végezték ezt a munkát, akik elvállalták, ill. az ő rokonaik. Jelen esetben Thomas és én. Ennél a cégnél hosszútávon is el tudtuk volna képzelni ezt a munkavégzést, de sajnos csupán fél évünk volt kézbesíteni, mivel a cég átállt a postázásra.
Ez a sorozat életem eddigi - fizikailag - legkeményebb munkája volt. Egy hónapban egyszer, mindössze pár nap leforgása alatt kellett megoldanunk a néhány ezer darab névre szóló csekk borítékolását, rendszerezését, azután pedig a körzetünkben a kihordást.
Bár lehetőség lett volna rá, itt már nem vittük haza a nyersanyagot a borítékoláshoz, azt a helyszínen végeztük el, mert tömegközlekedéssel sok lett volna. (Az otthonunk az eddigiekkel ellentétben messzebb volt az irodától, és a csekkekre váró házaktól.)
Reggel hat órakor keltünk, kerékpárral mentünk be az irodába, borítékolás, azután este 8-10-ig talpon hordtuk a csekket házból-házba. Az elején a déli óráktól kezdve az esti lefekvés pillanatáig annyira fájt a lábunk, (főleg a talpunk!) mint még soha életünkben. Este 10 előtt nem is értünk haza. Haza érkezéskor kutyasétáltatás, azután lefekvés, mert reggel hatkor kezdjük elölről!
Szerintem egyikünk sem nyápic típus, de ez olyan brutális volt, hogy változtatnunk kellett a kihordható darabszámon: többet kellett leadnunk postázásra, mint szerettünk volna. (Amit valamiért nem tudtunk postaládába dobni, azt postán adta fel a cég.) Nem volt más lehetőségünk, mert jócskán túlvállaltuk magunkat.
 |
| A kézbesítő munka nem egy leányálom... |
Ha azt veszem, hogy a határidő betartásával havi pár nap alatt elvégeztük a munkát, közben kiküszöbölve a nehézségeket - akkor azt kell, hogy mondjam, ez is megérte! Jó pénzt fizettek, és egy szabad meló volt. Meglepődve tapasztaltuk, hogy míg néhány éve egy másik kerületben még nem örültek a csekkeseknek, itt volt olyan, aki kezet akart nekem csókolni, annyira örült, hogy megkapta a csekket! (Nem vicc!)
Vagyis ennyi év elteltével még mindig vannak ilyen lehetőségek, csak keresni kell őket. Sajnos akinek protekciója van, az előnyt élvez ezeknél az alkalmi munkáknál, de nem szabad feladni! Keresni kell! De csak olyat, ahol nem kell fizetni a tájékoztatásért!!!
Akinek van otthoni borítékolásról saját tapasztalata, örömmel olvasnám hozzászólását!
